2012. augusztus 13., hétfő

A mi kutyánk kölke

Orsolya Zweigelt 2006

Szeretem Orsolyáékat.
A boraikat is.
Főleg a vöröseket.
A fehéreknél mint ha mindig elcsúszna a dolog valahol.


Ez itt most vörös. A Kutyahegyit nagyon szerettem mindig is, évjárattól függetlenül.
Ez nem dűlős bor. Sima. Az idő nem fogott rajta. Se jó, se rossz értelemben.
Nyitás előtt az rémlett, hogy ez egy savra épülő ivós veres.
Kinyitva, nagy öblű pohárba töltve a szesz nyom orrba. Tovább szippantva vagy megszokom, vagy csak a pohár nem előnyös neki? Nem egy illatbomba, de földes, céklás hűvösebb illatai után kibukkan egy kis fekete szeder, és egy light pörkölésű hordó.
A korty vadóc, savra épül, néha kicsit savanykás is. Gyümölcsössége túlérett meggy és fekete szeder keveréke tejkaramellás keretben. A tanninja puha, a szájat nem ingerli rossz értelemben. Lecsengése sem változtat az összképen, de semmi bántó lezárás.
Afféle ivós bor, ami magyar szájba való (ha érhető mire gondolok).
Elegánsnak nem nevezhető a bor, mégis örömmel iszom. Mert benne van az ember, akiben bízom, és ez a bizalom a borban is benne van. Tiszta kezek, gondolatok szülték e bort, nagy dolgok ezek ma.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése