Mese a párnás ujjú borisszáról

Először is, elnézést kérek attól, aki eddig türelmesen várt a friss írásra. Közbejöttek dolgok. Az egész úgy volt, hogy karácsonyra levonultunk Erdőbényére, és január elejéig ott időztünk. Már karácsony második napján fájt a torkom, de a gyerekeknek be volt ígérve vizi móka, ide-oda menés, meg akadt munka bőven, így a nyavalya csak lappangott bennem. Aztán, ahogy lezajlottak a fontosabb munkálatok, úgy a szervezetem is feladta a küzdést. A mai nap az, amikor már érzek illatokat, jövő hét közepéig még szintetikus anyaggal próbálom felvenni a küzdelmet a kór ellen. Hogy milyen munkák akadtak?
Akkor bele is vágnék abba a mesémbe, amit már sokan tudnak, de talán ennyire részletesen még csak kevesek.
Oly gyakran (és egyre gyakrabban) megfordultam Hegyalján az utóbbi években, hogy sok borásszal, és nem borásszal tudtam egyre mélyebb viszonyt kialakítani. Aztán valamiért odaszoktam Erdőbényére, érdekelt, hogy Homonna Attila miként tudta letenni asztalra a 2005-ös Határi furmintját. Beszélgettünk sokat, szőlőbe jártunk, kóstoltunk. Aztán elindult valami, kihívás a városi, puha párnácskákkal teli tenyérnek, meg feléledt a gyerekkori falusi lényem.
Odáig fajult a dolog, hogy 2008 október közepén már egy 0,42 ha-os terület gazdái lettünk. Szerelem volt első látásra. A szőlőnk, a Határi dűlő olaszliszkai feléhez tartozik. A hegy középső-alsó részén helyezkedik el, É-D-i sorokkal, kordonos művelésben 1,8×0,6-os térállásban. Északról a Cigány-hegy 416 méteres magassággal imponál - lényegében ennek az oldalán található a dűlő. A fajta, szinte tisztán furmint, kora 90-100 év közötti. A kora és a vitális állapota az, ami elsőre megfogott. Öreg szőlőt nem lehet ültetni ...
A 2008-as termést, még az eladó szűrte le. 2009 tavaszán estünk neki többszöri nekifutásban, két baráti körrel is a metszésnek. Kegyetlen munka volt ez. Eleve egy ágas-bogas erdőből kellett volna kialakítani egy kezelhető struktúrát, ami fizikailag is megterhelő, a hideg időjárásban eltöltött napnyugtáig tartó időszak is emberőrlő (annak, aki nem ehhez szokott), és mentálisan is meg kell érni a dologra, az látszott a segítők teljesítményén. A metszés végét már szőlőmunkások fejezték be.
A hajtásválogatás, kötözés munkálataihoz már a napszámosok tettek többet hozzá. Egyre többet jártunk, de láttuk, hogy minden moccanatnál fontos a jó időzítés. Sokkal hatékonyabban végezhetőek a megfelelő munkák a megfelelő időben. A hétvégi borászkodás nem üdvözítő igazán, hanem kimerítő, és feszültséggel teli, hiszen várni kell, és reménykedni.
A zöldmunkák egy részét magunk, a másik részét szintén a fogadott munkások végezték el. A növényvédelemnél a kondicionálsára törekedtünk, mint a szintetikus felszívódó szerek használatára. Réz, kén, kamilla, és bio növénykondicionálót kapott a szőlő párszor. Aztán jött egy nap, amikor éppen ott voltunk, és a lisztharmat jeleit fedeztük fel. Egész éjszaka izgalom, nem alvás, sokszoros pulzus, ide-oda telefon. Másnap reggel viszont már fújtunk, kemikáliát, sajnos kellett. Megfogtuk, és megúsztuk.

A fürtök kilevelezése egészségesebb érést tett lehetővé. 2009. szeptember 21-én 12,5 körüli potenciális alkoholtartalomra leszedtük a szőlőt. Reggel hétkor kezdtünk, hogy hűvösek legyenek a fürtök. Körülbelül tizenegy mázsa szőlőt szedtünk. Délután egyre már kipréselve ült 470 liter must a tartályban, és minden össze volt takarítva. Nagy megkönnyebbülést éreztem, pedig még a hordó 150km-rel arrébb pihent. Lengyel barátaink viszont képesek voltak Krakkóból elmenni Demjénbe a hordóért, és leszállítani nekünk, így másnap befejtésre került az ülepített must, és elindult a borrá válás útjára a száraz bornak való must. Az édes bornak kint hagyott két sor meg érett, töppedt szépen.
Egészen október 25-ig örültünk is neki. Aznap, amikor kimentünk a szőlőbe, nem örömteli dolgokat láttunk. A mi két sorunkra rárepült a fekete veszedelem, és elvétve hagyott egy-két bilinget, vagy némely fürtön pár szemet. Így jártunk. Komolyan mondom, nem voltam két percnél tovább mérges. Tudtam, hogy ez ellen nem tudunk mit tenni. Jövőre azért próbálunk mű sast, és villogó dolgokat kirakni, de mással nem tervezünk védekezni. Az vajon igaz, hogy a legérettebb termést választja ki a madár? Mert körülöttünk mindenhol fent volt még a szőlő, csak pont erre a két sorra kaptak rá. Nagy okosság volt régen a szőlőpásztor! A mai felaprózott birtokok mellett, és a sok teher miatt nem igazán finanszírozható erre egy ember, pedig jó lenne.
Maradt az száraz bor pátyolgatása, ami a sok ülepítés hatására kicsit nehezen indult forrásnak, de a szomszéd szőlősgazda erjedő mustjából egy liternyi berobbantotta. Ki is erjedt december elejére teljesen, le is tisztult, feltöltöttem, a seprőt párszor megkavartam alatta. 2010 január másodikán meg lefejtettük a finomseprőről, és megkapta első kénadagját, amivel vígan érlelődhet az új hordóban.
Közben, el kell még mondanom. hogy a töltögető bor, ami csodásan indult, és gyorsabban kierjedt "készre" a kóracélban erőteljesen beintett. Decemberben két hétig nem mentünk ránézni a borra, és a semmirekellő (akire nagyon nagy szükség van) olyan büdös lett, hogy csak, na! Szerencsére ízébe még csak éppen megjelent, így azonnal fejtésre került, és vagy hússzor át lett levegőztetve. Az újévre szerencsére vállalhatóvá vált.
Azt fentebb már írtam, hogy az édesnek való szőlőt a seregély magáévá tette. Ennek ellenére, úgy gondoltuk kár lenne üresen hagyni a hordóját, így egy jótevő segítségével kéthektónyi édes furmint musthoz jutottam, ami jelenleg is erjed.
Ennyi lett volna a mese. Az idei évben próbálok mindent dokumentálni, minden mozzanatról hírt adni.

Ez úton is köszönöm Homonna Attilának a türelmét, a közreműködését, a segítségét, a tanácsait, a noszogatását, nélküle ma is csak puha tappanccsal verném a billentyűket, és szegényebb lennék sok élménnyel.
Természetesen, köszönettel tartozom mindenkinek, akivel őszintén válthattam valaha is szót a borról, mert ők is sokat segítettek!