Oldalak

2010. augusztus 17., kedd

Retro

Hétfőn valahogy rámtört a borivási vágy. A legrosszabbak közül való, amikor tudom, hogy mit akarok inni. Nyitogattam szorgalmasan a palackokat könnyednek remélt fehéret, olcsó ivósbort, terroir alapú vöröset. Egy se esett jól igazán, formában sem voltak, de nem is azt hozták, amit kívántam. Szégyellem kicsit, de nosztalgiahullám tört rám. A kezdeti idők tartályos, fajélesztős, szénsavas, friss borát kívántam. Most, amikor ezeket a sorokat írom, beteljesülve ülök már a monitor előtt. Önelégülten, és bambán. Örömre semmi ok, de sírásra se vetemedek. Semleges vagyok, mint a bor, amit iszok.

A kilencvenes évek végén, az ezredforduló megfordultam párszor Tökön a régi TSZ romjain alakult pincészetnél. A feltörekvő borászat tiszta, tökéletesen ivásra csiszolt borai népszerű vendégek voltak a poharamban. Nagyobb összejövetelekre kannába töltettem a bort a benzinkútra hajazó folyóbor adagolónál. Ittuk, mint a vizet. Jó sav, gyümölcsösség, alkohol. Se több, se kevesebb. Egy-két tételükön talán a fahordó hosszasabb használata gazdagított. Mai bevásárlásom során belehasított a fejembem, hogy talán ezt keresem. 1200 körüli ára meghódított. Behűtöttem, és elkezdtem iddogálni.

Nyakas Pince Aligvárom 2009 (Budajenői Chardonnay, Irsai Olivért, Rizlingszilváni)
A színe olyan, mint amilyen majd a bor lesz. Halovány sárga, zöldes árnyalattal, patyolat tisztára szűrve. Az illat orbitális, nem változott ahhoz képest sem amire emlékeztem. Stabilan azonosítható, karakteresen, a hozzáadott fajélesztővel irányított vonal. Tropikális (frissebb vonal), édeskés techno Chardonnay, ami alól az Irsai fűszeressége néhol kikandikál. Erre vágytam, meg is kaptam. Az íz sem okoz csalódást. A savak sínre rakva, robognak végig a füves, szalmás ízvilágon. Kifejezetten jó inni, és erre csábít is. Tutti recept szerint készül, akárcsak a kóla. Azt is néha megkívánom, többször talán, mint ezt a stílusú bort. Ettől függetlenül ezt ajánlanám a kezdőknek, akik a borászati technológia képességeit akarják vizsgálni.

A recept kidolgozója, és őrzője: Malya Ernő (a kép a nyakas.hu oldalról származik)

A mai kor fiataljainak ízlése megegyezik a tíz évvel ezelőtt kortársaik ízlésével? Vagy miért nem módosítottak a receptúrán? Avagy ez a bor az akkor "beetetett" közönséget célozza meg?

4 megjegyzés:

kezdő alkoholista írta...

"A színe olyan, mint amilyen majd a bor lesz."
Zseniális. :D

csite írta...

Az emlékek nem halványulnak.

Ironman írta...

Hmmm... Hasonló indíttatásokból nem hagyok fel Szőke Mátyás látogatásával. Szökségeünk van könnyedebb borokra, persze főleg nyáron, de néha csak úgy, mint Neked. Aztán néha meglepődöm egy-egy komolyabb (tényleg!) tételen, de ez csak tovább szépíti az egészet. Mindenesetre Királyleányka, S Blanc, Veltelini, Irsai: csupa kellemes dolog. A száraz Muscat Ottonel már sajna nincs a repertoárban, igazi kuriózum volt.
Hát, így borozgatunk, és ez suerintem teljesen jól van:-)

csite írta...

Nekem mostanság kevésbé tetszenek Szőkéék borai. Elérték a fejlődésük határát, a paletta már csak szélesedik. Pedig régen megfordultam jópárszor náluk magam is. Bulikra gyakran vittünk lédig félédes Muscatot a csajoknak, magunknak meg szárazat. És feltöltöttük palackos sárdonékészleteinket, amelyek tiszták, ropogósak voltak, és karakteresen technósak.

Számomra továbbra is hiánycikk az egyszerű, jó áru, mindennapi bor.

Megjegyzés küldése