Oldalak

2010. június 25., péntek

Amandine, Charlotte, Ratte, BF.15, Vitelotte értékesítés

Elérkezett az idő. A tervezetthez képest majdnem egy hónapot csúszva, de elkezdtük felszedni az Amandine-t. Innentől kezdve folyamatosan tudom Budapestre szállítani, de segítséggel az ország sok pontjára tudok juttatni belőle. Az, hogy melyik fajta elérhető, vagy nem elérhető, azt folyamatosan frissítem ezen az oldalon.

Leírom itt is, hogy hiába őstermelőként csináljuk, nem akkora méretben, hogy országszerte terítsük a termést. Várhatóan 25-35 mázsa össztermésünk lesz, amit értékesíteni tervezünk.

Sokak kérdezik, mi a minimális mennyiség, amit kiszolgálok. Maradjunk annyiban, hogy újburgonyánál legyen ez a mennyiség 3kg.

A szállítással kapcsolatban csak annyit tudok javasolni, hogy a lentebb található térképen látható útvonalhoz közeli átadási helyet keressen, aki vásárolni szeretne.

Azaz nézzük mi terem az idén:



Vékony héjú, apró pettyes, sápadt sárga színű fajta. Alacsony keményítőtartalmú. Könnyen fővő fajta. Textúrája tartós, miközben lágy, és krémes. Olajosmagvas ízérzetű. Ebből vetettünk a legtöbbet. A franciák újburgonyának kedvelik kisebb tojásméretben. Mi többféle módon sütve, és megfőzve tésztákhoz (-ba) kedveljük. Anna is elkészítette pár módon.

Újburgonya ár: 370 Ft/kg
Teljes érésben: 250 Ft/kg


Charlotte:
Vékony héjú, szürkéssárga színű fajta. Textúrája merev, de jólesően omlik a szájban. Ízére nehéz mit mondanom, talán egy kicsit "citrusos" érzetű. Tökéletes salátaburgonya. Gordon Ramsey receptjét bevéstem Eszter blogján a hozzászólásoknál.


Újburgonya ár: 350 Ft/kg
Teljes érésben: 230 Ft/kg




Ratte:
Afféle kiflikrumpli. Sárgás, elnyúló alakú. Textúrája sűrű, tartós vázzal. Nagyon karakteres mogyorós ízzel bír. Salátaburgonyák közé tartozik. Ennek ellenére Joël Robuchon klasszikus burgonyapüréje ebből a fajtából készül. Sütésre is igen jó.

Teljes érésben: 550 Ft/kg


BF. 15:
Narancssárgás héjú salátaburgonya. Sütni is ajánlják. Nincs személyes tapasztalatunk vele.

Újburgonya ár: 450 Ft/kg
Teljes érésben: 300 Ft/kg




Vitelotte:
Feketés, szürkés, néhol lilás héjú, apró szemű fajta. Kemény, tömör szerkezetű. Magas antocián (antioxidáns), és keményítő tartalmú, színét eresztő fajta. Íze a szarvasgombára emlékeztet.

Teljes érésben: 2300 Ft/kg


Ezek a burgonyák nem takarmányozási célt szolgálnak. Minőségük nem hasonlítható a dömpingáron termelt fajtákhoz, így az áruk sem viszonyítható.
Egy háztáji kertben öntözéses technológiával termeljük, kézi módon gondozzuk. A lehető legkisebb beavatkozást tesszük a növényvédelemben.

Többen kérdezték, hol lehet hozzájutni a burgonyákhoz.
A lehető legbiztosabban a Budapest XIX., Zalaegerszeg u. 22. alatt.
Az alábbi térképen látható útvonalon közlekedem hétköznap, előzetes megbeszélés alapján az útvonal mellett is tudok szállítani.



Ezen az útvonalon közlekedem. nagyobb térképen való megjelenítése



A fajtáknál található képeket a http://www.plantdepommedeterre.org oldalról emeltem ide.



25 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia,

mekkora az új Amandine, amit adtok?

ZWS

csite írta...

A mostani szedésben még sok a tojás méretű gumó, pár darab nagyobb akad csak benne. Azaz "ideális" újburgonyának.

csite Norbi

csite írta...

45kg Amandine, és 30kg Charlotte érkezett. Még földmeleg, és nagyon friss.

Fűszeres Eszter írta...

És nagyon finom, most ebédeltük!

lorien írta...

Nem takarmányburgonya :) Tetszik.

Mikor lesz a Vitelotte-ból? Nagyon felizgattál vele!

csite írta...

Húú, ez a Vitelotte nehéz ügy. Olvastam, hogy nem bőtermő fajta, és hogy lassan nő. De ennyire lassúra nem számítottunk! Szerintem augusztus vége, szeptember vége? Passz, nincs tapasztalat rá. Most 4-5 új gumókezdemény van alatta, és az is 4-5 mm átmérőjű.

Névtelen írta...

Kedves Csite,
hová írjak, ha krumplit szeretnék vásárolni?
Köszönöm,
A.

tigrimama írta...

Helló,
Sopronba nem szállítotok véletlenül?
Köszi: gy

csite írta...

Kedves A.

A csiten (@) gmail.com -ra írj, légy szíves.

üdv, csite



Kedves tigrimama!

Sajnos, az nem esik utunkba. :(
Nagyjából a Siófok-Budapest-Sárospatak tengelyen mozgunk.
Ha sikerülne találnom szállítót, akkor jelentkezem!

üdv, csite

Névtelen írta...

Kedves Csite,

GMO krumplikról van szó vagy tisztáról? Kerestem a leírásban, de nem találtam (lehet, hogy felületes voltam).
Köszönöm,
N.

csite írta...

Kedves N!

Természetesen nem GMO fajták.

üdv, csite

Névtelen írta...

Kedves Csite,

Újpestre szoktatok esetleg szállítani? Közel laktunk egykor Kispesthez (Pestlőrincen :)), de ma már sajna nem ott vagyunk.

Köszi előre is a választ!

Macs

csite írta...

Kedves Macs!

Sajnos, nem járunk arra. A fentebb látható térképen látható a közlekedési útvonal, ami mellett kézbesítek.

Szép napot!
Üdv: csite

I írta...

Szia,

Nagyon amatőr kérdés: meddig tarthatóak el a fenti fajták és milyen körülményke közt?

Előre is köszi,
I

csite írta...

Szia I!

A másik írásban (http://csiten.blogspot.com/2010/06/miert-is.html#more) leírtam a tavalyi tapasztalatainkat. A jelen állás szerint, újburgonyaként, nem alkalmas hosszú tárolásra. Hűtőben pár hetet azért kibír. A beérett termést érdemes majd "eltárolni".

Üdv: csite

Névtelen írta...

Kedves Csite,

Van-e még eladó burgonya?

csite írta...

Kedves ...!

Azért nem tudtam meghirdetni a burgonyát, mert nagyon kevés lett a termés, és a tavaly vásárlók szinte felszippantották a készletet. A BF15-ből még talán tudok egy zsákkal adni, a többiből csak kóstolómennyiséget.

csite Norbi

Névtelen írta...

Kedves Csite!

Mindegyik fajtából szívesen vennék, ha csak pár szemet tudsz adni, akkor is. Vitelotte különösen érdekelne, tetszik ez a bizarr látvány:-) Ha van még, szívesen elmegyek érte. Lsz jelezz vissza nemorkukacfrímélponthu címre. Nagyon köszönöm.
N.

Névtelen írta...

telefonszámot nem tudtok adni

csite írta...

Kinek a telefonszáma kell?

Névtelen írta...

Üdv!

Azoknak akiket érdekelnek a különlegességek:
Blaue St Galler is egy lila húsú és lila héjú burgonya.
Itt talátam rá:
www.gazdacoop.hu

Névtelen írta...

Kedves Csite,

mi vetni szeretnénk! halasi gazdabolt kínálata jónal tűnik és közel is van, de Ratte és Vitelotte szerintem náluk nincs.
Előre is köszi!
Anna

csite írta...

Kedves Anna!

Ezek nem elterjedt fajták Magyarországon. Ha rendelni szeretnél, akkor már csak jövőre tudok ebben segíteni, de akkor is budapesti átadással, és 25kg-os kiszerelésben.

üdv: csite

Névtelen írta...

Szia!

Rendben, mit van mit tenni...(értem, hogy nem elterjedtek, azért fordultam hozzád:-)).

Akkor marad a halasi gazdabolt, lássuk, mit tudnak!

Köszi és Üdv

Anna

csite írta...

Kedves Anna!

Sok sikert, és reméljük jövőre ...

csiteNorbi

Megjegyzés küldése