Öregek a teraszon

Ha jól emlékszem, a múlt havi Bortársaság hírlevélben akadtam rá a borra. Két tucat palack jutott a hazai kereskedőnek a borból. Mégse egy Unico ára, így bátrabban közelítettem felé. Hatvani bortárs beszerezte, elosztottuk az árát is ketté, meg a palackot is, nagyjából. Sokat nem beszéltünk a borról, inkább csak szürcsölgettük, ízlelgettük. Azt láttam a fehérborivó arcán, hogy ezt jól befogadja a szervezete. Elégedetten hümmög. Ja! Gondoltam magamban, ezt én is szívesen innám bármikor. A nyolcezres klubár nem teszi a mindennapok borává, de a hazai vörös világban erősen üti a mezőnyt a csúcsig bezárólag. Miért is gondolom ezt?