Oldalak

2010. április 21., szerda

Bácsi Zoliék bora és az Inter-Barcelona

Vannak emberek, akikkel a barátsághoz elég egy elkapott szál. Aztán, onnantól kezdve, ha nem találkozunk hosszú ideig, akkor is onnan tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Bácsi Zolit se tudom, mióta ismerem, de azt igen, hogy a gondolataink közösek, és a bor szeretete erősen összeköt bennünket. Tavaly, november 14-én nyomta a kezembe az első palackozott borát. Idáig pihentettem, vártam az alkalmat, hogy kivesézzem.

Megjegyzem, még sok évvel ezelőtt, talán az ezredforduló környékén felmerült, hogy szőlőterületet vásároljunk. Akkor már Budapesten éltünk, és próbáltam kutatgatni, hogy merre lenne érdemes. Rémlett, a régi földrajzos emlékekből, hogy a nadapi Csúcsos-hegy egy vulkanikus képződmény. Megnéztük, és tetszett is a település is, a hegy is. Mégsem vágtunk bele, messze nem voltam még ott fejben. Bánom? Talán, amikor Szentesi Józsival megismerkedtem, azért megnyugodtam. Nem vesztettem el a területet, közvetítve, de érezhetem mire is képes.
Ami külön öröm, hogy két lelkes kortársam Bácsi Zoli, és az Urbi (Urbán Zsolt) is faggatni kezdték a Csúcsos-hegyet Variszkusz fedőnéven. Mi jött át abból, ami palackba került? A meccs előtti pár órával kinyitottam, és ízlelgettem. Aztán egy játékosságot vittem a dologba, és a meccs alatt is jegyzeteltem, mit érzek akkor.

Variszkusz Rajnai rizling 2008 Nadap, Csúcsos-hegy: Világos, aranyló bor, tisztes glicerinességgel, ami lassan kúszik le a pohár falán. Hűvös, nem tolakodó illatú. A primer gyümölcsösséget a hordóból jövő fűszerek dúsítják. Érleltség (finoman oxidált) és alkoholédesség zárja a szippantást. Hiba sehol. A korty lendületes, tagadhatatlanul rajnais, gömbölyű savak, amelyekből számomra nincs olyan, hogy sok. Azért a szépség áldozatul esik, mert a szájpadlást érzésre almasav karcolja. Nem elviselhetetlenül, de jelen van. A bor aromavilága szikár, a sav játékossága az örömök forrása, a mangós, viaszos, grépfrútos ízek bújnak csak elő, de hosszan nem időznek. Utóízében egy pici kukoricásság is felsejlik a túlérett, jóleső kesernye mellett. Meglep, hogy a végére a sav is alábukik.


Ha valakinek a leírás alapján egy gyengébb bor képe sejlik fel, annak elmondom: csak azért történt a sok kritikus elem megjelenítése, hogy őszintén segítsem munkájukat.


A meccs és a bor közvetítése:
0:00   Kezdésre feltöltve a pohár, egy picit már meleg is.
2:00   A kukorica, most előretör illatban.
11:40 Eto'o sárga lap, a bor azért annyira nem sárga
15:00 A hordó fűszerei szépek, picit mogyorós vajas hangulatú.
17:00 Inter helyzet, a rátöltés elmarad.
18.44 Pedro bevágja 0-1, az utolsó csöpp is lecsúszott, csontszáraz a pohár.
24:50 Újratöltés, örömhullámok, frissesség, rusztikus, vad hangulatot áraszt a bor.
26:34 Milito helyzet, nagy korty.
29:18 Snejdeir belövi 1-1, hmmm .. jól esik belekortyolni.
41:38 Inter szabadrúgás, huúú, milyen szép gyümölcsös illatú.
SZÜNET, nekiállok megírni a cikket
47:38 Nem gondoltam, volna, hogy lesz több gól. Maicon begyötri, 2-1. Én meg ütöm a billentyűket, és kortyolok. Kicsit szikárság uralkodik most.
60:37 Milito 3-1-re módosítja az eredményt, abbahagyom az írást, újratöltök, és nézem a tűzijátékot.

Amilyen tudatosság volt az Inter játékában, annyira érződik a borban is, hogy mit akarnak a srácok. Amennyire változatos volt a játék képe, annyira hullámzott a bor is hangulatban. Annak ellenére, hogy láttam már sok jobb meccset, nem érzem úgy, hogy ez kevés lett volna. Előre vetíti, hogy a következő meccs még jobb lesz. Bízom benne, akárcsak a bor a következő évjárata.
Hajrá Bolondok!


2 megjegyzés:

kádkongató írta...

Jó kis cikket írtál belőle, engem felcsigázott. hol lehet kapni a bort? und wászkósztet? ezüstös reflexek kerek savak

csite írta...

Szerintem nem kerül forgalomba. Amúgy teljesen Szentesi Józsi rajnaijának érzése köszön be, csak kicsit halványabban.

Megjegyzés küldése